Paulini József versei
PISZTRÁNGOK FÖLDJE
Egy napot repült a gép
A nehéz pár óra is eltelt
Végre Pisztráng földön vagyok
Első utam a házba vitt
Ahol felnőttem s apám lakott
Kivülröl hullott a vakolat
s rozsdává pergett a kerités
Öreg volt itt minden
A repedés és a foltok a falon
Mely fáradságot és szegénységet takart
s én képzeletben újra éltem múltamat
Aztán jártam éjjel a napot
Felfedve minden jólismert helyet
Felismerve a régi csempét a falon
Anyám választotta kerámiát
A sokszor kézben tartott fakanalat
s a kisfazékban a rántásvonalat
Fájt a múlt mert elmúlt minden
Minden amit szerettem ami szép volt
Mi már csak emlékekben ragyog
Kábult fejjel jártam
Pisztrángok földje változott
Megis sokminden megmaradt
A parketta recsegett
A székből kiállt a rugó
Könnyeim égtek
s torkomat fojtotta szó
Kilométerek ezrét tettem meg
Hogy egy sorvadó gyökeret találjak
Repesve vártam a változást
Hogy szabad földön járva
Pisztrángok között leljem a hazát
És jártam a várost
Mi keserves szegénységet takart
Szegény mögé bújt a gazdag
Hogy mutogassa vagyonát
És a megrontott levegőben
Oltalmat vedlett a jajj
Mentem az utcákon
Láttam a fakó arcú Pisztrángokat
Tágult szemükben vér volt
s koldus tányérjukban
Nem csengett arany
Pisztrángokbol kihalt
A boldogság gondolat
Mert meglopták az országot
A csodás segitő kezek
Kik nyugatrol hoztak éljeneket
Nem kiméltek semmit és senkit
Nem kreáltak napot
Ezrével osztottak munkanélküli lapot
Gyárak és életek szüntek meg
A szabadság jegyen
s mig a nép lelkesen ünnepelt
Dollárbol ácsolták a vesztő helyet
És a kotrodó vörös sereg…
Hálábol… méreggel áztatta
Az éltüket éltető kegyet
Pisztráng földön
Vergődött a partra vetett
Mert ottan rabolnak
Erkölcsöt fosztanak
Pestisként terjesztenek nyugati lapokat
Irtják az őszinte gondolatot
s cserébe Dallasszal tömnek
Minden éhes fejet
Mi kultúrát várt nyugattól
Nem szemetet
Hogy aztán elmondjak ékes szóval
Mi alja népek vagyunk
s bolondul használtuk
Frissen szerzett hajnalunk
És az állam…
Vérontás nélküli forradalomban
Egy szerencsétlen kormány látja
Hogyan kapja a kegyelem döfést
Mikor minden Magyar
Vér nélkül gyarmatba lép
Mert Pisztráng föld
Gyarmat lesz újra mint annyiszor
Vért izzadó Magyar Paraszt
Az egyetlen jelszó mit
Rabló népek el nem hordanak
Józan paraszti ész kell ide
Hogy e föld
Tuléljen keselyűket
És Krisztusként fogadjon
Letűnö nyugati egeket
Mert gyakorlatunk élni tudni
Nekünk a legtöbb ezen a földgolyón igaz
Hogy török, tatár, Habsburg
És a nagy vörös seregek
Nem irtottak ki egy Pisztráng nemzetet
Előbb vagy utóbb mi
Mindnyájan Pisztrángok leszünk
Néha úszunk az árral
s néha Ö úszik ellenünk
Budapest Sydney között íródott a repülőn, 1994-ben január 17.-én.