Paulini József írásai
156
EGY ÉRETTSÉGI BULI TÖRTÉNETE
Hatodikán e-mail érkezett Horotyáktól:
“Szomorúan tudatjuk, hogy 2012.augusztus 25.-én, meghalt Malatinszky Pál, egykori osztálytársunk.
Szíve mondta fel a szolgálatot és sok egyéb betegsége volt. Nyugodjék Békében!”
Már sohasem mondhatok Neki köszönetet!
Kinyitottam a szemem. Idegen plafon, fekszem az ágyban, hol vagyok? Felültem. Egy gyönyörű szőke lány ült a másik ágyban és mosolyogva nézett rám.
Hogyan kerültem ide, keresgéltem kusza gondolataim között. A lány nevetett.
- Pityú gyere, fönt van - kiáltotta.
Lénárt István technikumi osztálytársam jött a szobába.
- Jobban vagy? - kérdezte.
Bólintottam. A fejem és a bokám fájt, gyenge voltam. Távolról regisztráltam István szavait. Lassan kerekedett a kép mi is történhetett velem.
Arra még emlékszem, hogy a Malatinszky és a Lénárt vállán lógok, és lépkednek velem a sötét utcákon, a Ferencváros felé.
- Jozef, tegnap jól eláztál - szólt István és huncutul nevetett.
…igen ott találkoztam velük az Astoriával szemben a körút másik oldalán a kis téren, ott ültek a padon és én melléjük rogytam,
részeg voltam életemben eloször…
- Ketten hoztunk ide, gyalog - folytatta kis megszakítással István.
…a kidobó legények nem engedtek le a bárba, de kilesve az alkalmat leszaladtam a lépcsőn. A fordulónál megbicsaklott a lábam és elestem.
Hát ezért fáj olyan nagyon - döbbentem rá…
- Ha úgy gondolod, haza viszlek biciklin - fűzte tovább István.
…aztán felugrottam és leszaladtam a tánc térre és elbujtam a Cserháti és Gesztesiék asztala alá, a piszok kidobók megtaláltak és kivittek a kispadra…
Feltápászkodtam, bűntudatot éreztem. Talán rosszul is lettem futott át az agyamon. És István elmondta, hogy a hátán vitt a keskeny vécébe,
- mert ketten nem fértek el - és a füle mellett okádtam. Aztán megmostak és ágyba raktak. Malatinszky hazament Nagytarcsára.
A kérdés ott motoszkált a fejemben, miért lettem részeg? A vacsora finom volt és vigyázva ittunk. Érettségi bankettünk volt valahol a Belvárosban.
Janó a fizetővel intézte a számlát. Az osztály nagyja már elment. Egyszerre megvilágosodott minden. Pár felbontott bor megmaradt amibe Janóval
jól belehúztunk. A Petőfi Sándor utcában már támogattuk egymást, nagyokat röhögtünk és néha nekimentünk a vas poznáknak. Így jutottunk el az Astoriához.
Nem engedtek be, azt mondták részegek vagyunk.
István a vázon elvitt a Korong utcába. Felültem én is a kerékpárra és fájó fejjel másnaposan átbicikliztünk Janóhoz a Frankel Leo utcába.
Apám munkába menet elötti szavai jutottak az eszembe: “Haza ne gyere nekem, ha részeg vagy!” Hát betartottam.
Tizennyolc éves voltam.
Umina Beach, 2012. 09. 08.